VIDEÓ! Rekord részvény-visszavásárlások: mit üzennek a befektetőknek?

2025 áprilisában az amerikai részvény-visszavásárlások összege elérte a 233,8 milliárd dollárt, ami 1984 óta a második legmagasabb havi érték. Az elmúlt három hónapban pedig több mint 500 milliárd dollárnyi visszavásárlást jelentettek be – ez történelmi csúcs. Olyan nagyvállalatok, mint az Apple, Visa vagy a Wells Fargo jelentették be programjaikat. A visszavásárlási hullámot támogatta az eredményvárakozásoknál jobb Q1-es gyorsjelentési szezon, valamint a vámokkal kapcsolatos bizonytalanság csökkenése.
A visszavásárlások a vezetőség bizalmát tükrözhetik, ugyanakkor utalhatnak elhalasztott beruházásokra is. A jelenlegi piaci környezetben azonban pozitív hatással vannak a részvényárfolyamokra, különösen volatilis időszakokban. Európában szintén fellendült a részvény-visszavásárlási aktivitás: a STOXX 600 vállalatai rekordösszegű vásárlásokat hajtottak végre, elsősorban a pénzügyi és ipari szektorban. Az európai cégek továbbra is erős mérlegekkel és jelentős készpénzállománnyal rendelkeznek, ami lehetővé teszi a programok folytatását.
Mit érdemes tudni a téma kapcsán a befektetőknek? Piaci gyorsjelentés az SPB Trend-lesen című podcastjában. A műsor vendége: Kosovics László, az SPB Befektetési Zrt. portfoliókezelési üzletág vezetője és vezető elemzője.

Jelen videó és/vagy blogbejegyzés kizárólag tájékoztató jellegű, és nem tekinthető sem ajánlattételnek, sem ajánlattételi felhívásnak. Nem minősül befektetési, jogi, pénzügyi vagy adózási tanácsadásnak, illetve részletes pénzügyi vagy befektetési elemzésnek sem. A blog és/vagy videó célja az ismeretterjesztés és az edukáció, egy érdeklődő közösség építésének szándékával. A bejegyzésben szereplő információk nem tekinthetők teljes körűnek. Bővebb információkért kérjük, lépjen velünk kapcsolatba: info@spbinvest.hu

A VIDEÓ! Rekord részvény-visszavásárlások: mit üzennek a befektetőknek? bejegyzés először SPB Blog-én jelent meg.

Picture of spbinvest

A szerzőről

SPB hírlevél

Értesüljön elsőként legfrissebb híreinkről és elemzéseinkről.

További cikkeink

spbinvest

A kamatcsökkentés gyakran a közelgő gazdasági lassulás előjele lehet, ilyen esetben pedig a piac...

spbinvest

Az amerikai jegybank 25 bázispontos kamatcsökkentésének köszönhetően akár két számjegyű hozamokat is el lehet...

spbinvest

Jelentős lendületet kaphat a külföldi állampapírok és vállalati kötvények piaca az amerikai jegybank szerepét...

spbinvest

Németország komoly strukturális problémákkal küzd, és egyelőre nem rendelkezik átfogó megoldási stratégiával. A befektetői...